A KUTYA VILÁGA (Részlet a "Magyar vizsla" /Füzesiné, 2004. Elektra K./ c. könyvből)

Az ember az őt körülvevő világ ingeráradatában elsősorban a látására támaszkodik, többi érzékszerve - a tapintás kivételével - szinte elcsökevényesedett. A kutya közelebb áll vad őseihez, az ő érzékszerveit még nem tompította el a civilizáció sok-sok vívmánya, így szaglása, hallása összehasonlíthatatlanul jobb az emberénél.

A szagokról

Hogy jobban megérthessük a kutyánk által észlelt világot, szinte azt mondhatjuk, a kutya az orrával lát, számára ez a legfontosabb ingerforrás. Falkatársai, vagy az emberek érzelmi állapotának észlelésében – a „testbeszéd” mellett – elsősorban a szaglására támaszkodik.

Egy jó orrú vizsla megfelelő környezeti viszonyok mellett nem ritkán 100-150 méterről jelzi a mezőn tartózkodó élő fácánt vagy fogolycsapatot. Sebzett őz vagy szarvas 24 órás vérnyomát is tudja követni, különbséget tesz a vadfajon belül az egyes egyedek szaga között is.

Abban is különbözik szaglóképessége az emberétől, hogy vizslánk orra sokkal lassabban fárad el, nem szokik olyan gyorsan hozzá a szagokhoz. Ezért képes sokszor órák hosszat ugyanazt a szagot követni – keresni.

Amellett, hogy ilyen elképzelhetetlenül kifinomult szaglásuk van, szagmemóriájuk is nagyon fejlett. Sokszor tapasztaltam, hogy az anyakutya kifejlett korában is felismeri kölykét és viszont, olyan embereket is felismer, akikkel évek óta nem találkozott.

Ezért a kutyák munkájában, kiképzésükben nagyon nagy jelentősége van a szagok világának –nagy kár, hogy ez a világ előttünk zárva van! Ezért a gyakorlati tapasztalatot elméleti ismeretekkel kell helyettesíteni.

Tehát röviden: vizsláink vagy a levegőben terjedő szagokat figyelik és észlelik (vagyis légszimattal keresnek) vagy a tereptárgyakra, a talajra, a növényzetre tapadt szagmolekulák párolgását észlelve, (talajszimattal) dolgoznak.

A szagmolekulák vízben oldódnak. Az orr nyálkahártyájának nedvességébe keveredve ingerlik a szagló receptorokat (figyelem: kiszáradt orrú kutya nem tudja észlelni a szagokat!), a levegőben annak páratartalmához kapcsolódva terjednek. Tehát a levegő áramlását kell figyelni, tanulmányozni ahhoz, hogy vizslánk szimatmunkáját értelmezni, segíteni tudjuk a kiképzés és a munka során.Ezért a nagyon száraz, felmelegedő, felfelé szálló levegő kevésbé közvetíti a szagmolekulákat, a kutya viszonylag nehezebben, kisebb távolságról érzi meg a szagokat. Úgyszintén esőben, amikor a levegő relatív páratartalma száz százalékos, a szagmolekulákat hordozó pára sem tud annyira bekerülni a légáramlásba, sőt, az eső szinte kimossa őket a levegőből és a földre, a növényzetre "keni" – a légszimatos munka körülményei rosszak. Viszont, az enyhén melegedő, mozgó levegő szinte magába szippantja a tárgyakról, a talajról, az élőlényekről a kipárolgást, a szaganyagokat és messzire szállítja – kiválóak a szimatvételi lehetőségek. Ahol a kiemelkedő tereptárgyak megváltoztatják a levegő áramlási irányát, vagy azt feltartóztatva áramlásmentes mikrokörnyezetet teremtenek, megváltozik a vizsla szagvételi lehetősége, szimatmunkája, esetleg nem képes észlelni mégoly közel lévő szagforrást (vadat) sem.(Vagyis, a vizsla kiképzéséhez egy kis aerodinamikai ismeret sem árt – jó lett volna figyelni fizikaórán!)

Az ember, vagy bármilyen élőlény elhaladtával egy csomó szaganyag (bor, toll, szőr, haj, izzadtság részecskék) kerül a környezetbe –a mozgó, melegvérű lények uszályszerű szagfolyosót húznak maguk után, testtömegtől, a szervezet működési állapotától függő mértékben. (Ezt zárt helyen, szélsőséges esetben még mi, emberek is érzékeljük néha…) Friss csapát követve (lásd vonszalékmunka) ezt a "folyosót" követi kutyánk, ezért megy jó szagviszonyok közepette közepesen magas orral. Idővel ezek a részecskék lehullanak a talajra, tereptárgyakra, vagy elviszi őket a szél; de a tárgyakra tapadva sokáig megőrződnek, és párolognak, a körülmények (hőmérséklet, páratartalom, szóval megint fizika…) függvényében. Öreg, több órás nyom (pl. vércsapa) követésekor vizslánk ezt a párolgást észleli, ami persze sokkal kisebb mennyiségű, mint a meleg, élő test párolgása által közvetített szaganyagoké, tehát kutyánk lassabban, mélyen tartott orral dolgozik.

Minél kisebb mennyiségű szagmolekulát tud a kutya észlelni és azonosítani, annál jobb az orra. Tapasztalatom szerint ez egy erősen (magas h 2 értékkel) öröklődő tulajdonság, csak az a baj, hogy sok tapasztalat és a kutya munkájának alapos ismerete kell az orrjóság értékeléséhez. Kicsit olyan ez, mintha süketeknek kellene megítélni a zenész munkáját - csak a körülmények és a tapasztaltak gondos mérlegelésével mondhatunk véleményt.

A többi érzékszervről

Az érzékszervek rangsorában második helyre szorul a hallás - de még ez is lekörözi az emberét! Nagyon sokan tapasztalták már, hogy kedvencük mély álmából felpattanva az ajtóhoz rohan - s egy-két perc elteltével megérkezik a kedves családtag. Sokszor már a sarkon beforduló kocsi hangját felismeri. Megfigyelhetjük, hogy szabadon kóborló kutyák mereven előretartott fejjel közelítik meg az útkereszteződést, pedig tudják, hogy oldalról is jöhet autó - csak a fülkagylójukat mozdítják kicsit oldalra, s pontosan "kiszámítják", hogy jelent-e veszélyt a közeledő kocsi. A kutya más frekvencia-tartományon belül hallja a hangokat, mint az ember, ezért nem szeretik a vadászkutya-kiképzésben az ultrahang-síp használatát. Magam is tapasztaltam, hogy annak hangja közelről a kutya számára kellemetlen.

Fentiek tükrében még érdekesebb, hogy kifinomult hallásuk ellenére követelmény, hogy tűrjék a puskalövés zaját. Az un. lövésfélősség genetikailag kódolt tulajdonság, sajnos jól öröklődik, az ilyen egyedek alkalmatlanok vadászatra és tenyésztésre egyaránt. A mai városi forgalom mellett, igencsak erős környezeti zajok között, komoly hátrányt, esetleg veszélyt jelent ez a tulajdonság egy kísérő kutyánál is.

A látás kevésbé fontos a kutya számára. A kutya szeme különbözik az emberétől annyiban, hogy a két szem tengelye nem esik teljesen egy egyenesbe, kicsit oldalra tekint. Mint tudjuk, a térlátás azon a területen alakul ki, ahol a két szem látótere egybeesik. Ez a terület a kutyánál egy kicsit szűkebb, viszont az un. perifériás, egyszemes látótere nagyobb. Itt életlenebb a látás, viszont a mozgó tárgyakat nagyobb területről észleli - ennek a vadászatban, a védekezésben van nagy jelentősége. Régi tévhit, hogy a kutya nem lát színeket. Kísérletekkel egyértelműen bizonyították ennek ellenkezőjét. Az viszont valószínű, hogy nem olyan kifinomult a színészlelése, mint az emberé.

Előfordul, hogy a kutyát is becsapja a szeme. Például messzebbről közeledve nagyobb embercsoporthoz, sokszor elvéti a gazdáját, és a csoport szélén álló, a gazdához hasonló habitusú emberhez közelít először. Vadászaton is tapasztaltunk olyant, hogy rossz szimatviszonyok között egy göröngyöt vagy fadarabot vadnak nézve megközelített.

Azok a kutyák, akik természetes körülmények között nőttek fel, tehát módjukban állt szabadon és egyedül közlekedni - ilyenek az aktív vadászkutyák - jó tájékozódási készséggel rendelkeznek. Még számukra ismeretlen terepen is visszatalálnak a kiinduló pontra, mégoly messzire kerültek is csapakövetés vagy egy sebzett vad utáni hajsza közben. Érdekes, fedett területen, erdőben általában a saját nyomukon jönnek visszafelé, de ha túl nagy lenne a kerülő, a rövidebb utat választják. Mégis, viszonylag gyakran hall az ember városban elveszett kutyáról. Ennek a fő oka, hogy a városi közlekedés, a nagy forgalom megzavarja a magányosan közlekedő kutyát, és a nyomkövetés is sokkalta nehezebb ott, ahol ezer láb tapossa a járdát. Ennek ellenére sok kutyáról hallani, akik kisvárosi körülmények között még a járművek használatát is megtanulják, nem tévesztik el a megállót. Persze ezt Isten ments kipróbálni!

A kutya és az ember

A kutya vad ősei társas lények voltak. A farkasok falkában éltek és élnek manapság is. Ez teszi a kutyát képessé arra, hogy ilyen jól beilleszkedjék az emberi közösségbe: egy falkában éppen olyan összetett társadalmi kapcsolatok alakulnak ki. (A tenyészetünkben, ahol manapság is tíz - tizenkét vizsla él együtt, a közismert alá - fölérendeltségi viszonyokon túlmenően a kutyák egyénisége szerint egyes egyedek között barátságok, esetleg személyes viszály, ellentétek alakulnak, illetve életük végéig felismerhető az anya - gyermek kapcsolat.)

Ezért tud a kutya olyan könnyedén eligazodni a családon, illetve a baráti körön belüli kapcsolatok rejtett rendszerében. Például minden kutyakiképző iskolában megfigyelhető, hogy a kutyák - bár a gazdájuk parancsait követik - pontosan felismerik a kiképzésvezető szerepét és "hatalmát".

A kutya és az ember olyan harmóniába kerülhet egymással, ami arra csábíthat bennünket, hogy emberi tulajdonságokat tulajdonítunk nekik, antropomorfizáljuk őket, szép idegen szóval. Ebben lehet is valamilyen szintű igazság. Meggyőződésem, hogy a kutya összetettebb és differenciáltabb érzésekre és gondolatokra képes, mint azt a hozzá nem értők, a figyelmetlen szemlélők feltételezik róla. Különösen igaz ez a vizslafélékre. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a vakvezető kutyák után a mindenes vadászkutyáktól várjuk el a legösszetettebb, legkülönfélébb feladatok teljesítését. Tapasztalatból állítom, hogy a kutya képes a kitűzött cél érdekében úgymond felülvizsgálni a parancsot, attól eltérően cselekedni. Például az a vadászkutya, aki soha le nem tenné az apportot, mert tudja, hogy az tilos, vadászaton leteszi a szájában lévő élettelen vadat, ha egy sebzetten menekülőt vesz észre. Majd a sebzett hibátlan kézhez szállítása után parancs nélkül megy vissza az előzőleg letettért. Nyilván felfogta, hogy a nem élő vad már nem menekül, azt otthagyhatja egy időre. Vakvezető kutyákról mondják, hogy amikor éppen "szolgálaton kívül" szabadon sétálnak, gazdájuk segítségére sietnek, ha valami váratlan akadály kerül útjukba.

De azért ne felejtsük el, hogy a kutya - kutya, nem képes ember módjára hosszú távú következtetéseket levonni, utólag mérlegelni cselekedeteit, egymástól távoli események között gondolati kapcsolatot teremteni. Az olyan okfejtés, hogy "Én mindent megteszek a kutyámért, még az ágyba is beengedem, és ez a hálátlan nem becsüli meg magát, mégis rosszalkodik, ha nem vagyok otthon!" teljesen távol áll a kutya világképétől. Tudni kell, hogy a kutya a vele született viselkedésminták, és az ezekből az egyéni tapasztalatai alapján rögzültek szerint cselekszik, fejezi ki érzelmeit és gondolatait.

Ő nem képes átvenni az ember jelzésrendszerét - nekünk kell megismerni és értelmezni az övét!

A KUTYA VILÁGA (Részlet a "Magyar vizsla" /Füzesiné, 2004. Elektra K./ c. könyvből)

Az ember az őt körülvevő világ ingeráradatában elsősorban a látására támaszkodik, többi érzékszerve - a tapintás kivételével - szinte elcsökevényesedett. A kutya közelebb áll vad őseihez, az ő érzékszerveit még nem tompította el a civilizáció sok-sok vívmánya, így szaglása, hallása összehasonlíthatatlanul jobb az emberénél.

A szagokról

Hogy jobban megérthessük a kutyánk által észlelt világot, szinte azt mondhatjuk, a kutya az orrával lát, számára ez a legfontosabb ingerforrás. Falkatársai, vagy az emberek érzelmi állapotának észlelésében – a „testbeszéd” mellett – elsősorban a szaglására támaszkodik.

Egy jó orrú vizsla megfelelő környezeti viszonyok mellett nem ritkán 100-150 méterről jelzi a mezőn tartózkodó élő fácánt vagy fogolycsapatot. Sebzett őz vagy szarvas 24 órás vérnyomát is tudja követni, különbséget tesz a vadfajon belül az egyes egyedek szaga között is.

Abban is különbözik szaglóképessége az emberétől, hogy vizslánk orra sokkal lassabban fárad el, nem szokik olyan gyorsan hozzá a szagokhoz. Ezért képes sokszor órák hosszat ugyanazt a szagot követni – keresni.

Amellett, hogy ilyen elképzelhetetlenül kifinomult szaglásuk van, szagmemóriájuk is nagyon fejlett. Sokszor tapasztaltam, hogy az anyakutya kifejlett korában is felismeri kölykét és viszont, olyan embereket is felismer, akikkel évek óta nem találkozott.

Ezért a kutyák munkájában, kiképzésükben nagyon nagy jelentősége van a szagok világának –nagy kár, hogy ez a világ előttünk zárva van! Ezért a gyakorlati tapasztalatot elméleti ismeretekkel kell helyettesíteni.

Tehát röviden: vizsláink vagy a levegőben terjedő szagokat figyelik és észlelik (vagyis légszimattal keresnek) vagy a tereptárgyakra, a talajra, a növényzetre tapadt szagmolekulák párolgását észlelve, (talajszimattal) dolgoznak.

A szagmolekulák vízben oldódnak. Az orr nyálkahártyájának nedvességébe keveredve ingerlik a szagló receptorokat (figyelem: kiszáradt orrú kutya nem tudja észlelni a szagokat!), a levegőben annak páratartalmához kapcsolódva terjednek. Tehát a levegő áramlását kell figyelni, tanulmányozni ahhoz, hogy vizslánk szimatmunkáját értelmezni, segíteni tudjuk a kiképzés és a munka során.Ezért a nagyon száraz, felmelegedő, felfelé szálló levegő kevésbé közvetíti a szagmolekulákat, a kutya viszonylag nehezebben, kisebb távolságról érzi meg a szagokat. Úgyszintén esőben, amikor a levegő relatív páratartalma száz százalékos, a szagmolekulákat hordozó pára sem tud annyira bekerülni a légáramlásba, sőt, az eső szinte kimossa őket a levegőből és a földre, a növényzetre "keni" – a légszimatos munka körülményei rosszak. Viszont, az enyhén melegedő, mozgó levegő szinte magába szippantja a tárgyakról, a talajról, az élőlényekről a kipárolgást, a szaganyagokat és messzire szállítja – kiválóak a szimatvételi lehetőségek. Ahol a kiemelkedő tereptárgyak megváltoztatják a levegő áramlási irányát, vagy azt feltartóztatva áramlásmentes mikrokörnyezetet teremtenek, megváltozik a vizsla szagvételi lehetősége, szimatmunkája, esetleg nem képes észlelni mégoly közel lévő szagforrást (vadat) sem.(Vagyis, a vizsla kiképzéséhez egy kis aerodinamikai ismeret sem árt – jó lett volna figyelni fizikaórán!)

Az ember, vagy bármilyen élőlény elhaladtával egy csomó szaganyag (bor, toll, szőr, haj, izzadtság részecskék) kerül a környezetbe –a mozgó, melegvérű lények uszályszerű szagfolyosót húznak maguk után, testtömegtől, a szervezet működési állapotától függő mértékben. (Ezt zárt helyen, szélsőséges esetben még mi, emberek is érzékeljük néha…) Friss csapát követve (lásd vonszalékmunka) ezt a "folyosót" követi kutyánk, ezért megy jó szagviszonyok közepette közepesen magas orral. Idővel ezek a részecskék lehullanak a talajra, tereptárgyakra, vagy elviszi őket a szél; de a tárgyakra tapadva sokáig megőrződnek, és párolognak, a körülmények (hőmérséklet, páratartalom, szóval megint fizika…) függvényében. Öreg, több órás nyom (pl. vércsapa) követésekor vizslánk ezt a párolgást észleli, ami persze sokkal kisebb mennyiségű, mint a meleg, élő test párolgása által közvetített szaganyagoké, tehát kutyánk lassabban, mélyen tartott orral dolgozik.

Minél kisebb mennyiségű szagmolekulát tud a kutya észlelni és azonosítani, annál jobb az orra. Tapasztalatom szerint ez egy erősen (magas h 2 értékkel) öröklődő tulajdonság, csak az a baj, hogy sok tapasztalat és a kutya munkájának alapos ismerete kell az orrjóság értékeléséhez. Kicsit olyan ez, mintha süketeknek kellene megítélni a zenész munkáját - csak a körülmények és a tapasztaltak gondos mérlegelésével mondhatunk véleményt.

A többi érzékszervről

Az érzékszervek rangsorában második helyre szorul a hallás - de még ez is lekörözi az emberét! Nagyon sokan tapasztalták már, hogy kedvencük mély álmából felpattanva az ajtóhoz rohan - s egy-két perc elteltével megérkezik a kedves családtag. Sokszor már a sarkon beforduló kocsi hangját felismeri. Megfigyelhetjük, hogy szabadon kóborló kutyák mereven előretartott fejjel közelítik meg az útkereszteződést, pedig tudják, hogy oldalról is jöhet autó - csak a fülkagylójukat mozdítják kicsit oldalra, s pontosan "kiszámítják", hogy jelent-e veszélyt a közeledő kocsi. A kutya más frekvencia-tartományon belül hallja a hangokat, mint az ember, ezért nem szeretik a vadászkutya-kiképzésben az ultrahang-síp használatát. Magam is tapasztaltam, hogy annak hangja közelről a kutya számára kellemetlen.

Fentiek tükrében még érdekesebb, hogy kifinomult hallásuk ellenére követelmény, hogy tűrjék a puskalövés zaját. Az un. lövésfélősség genetikailag kódolt tulajdonság, sajnos jól öröklődik, az ilyen egyedek alkalmatlanok vadászatra és tenyésztésre egyaránt. A mai városi forgalom mellett, igencsak erős környezeti zajok között, komoly hátrányt, esetleg veszélyt jelent ez a tulajdonság egy kísérő kutyánál is.

A látás kevésbé fontos a kutya számára. A kutya szeme különbözik az emberétől annyiban, hogy a két szem tengelye nem esik teljesen egy egyenesbe, kicsit oldalra tekint. Mint tudjuk, a térlátás azon a területen alakul ki, ahol a két szem látótere egybeesik. Ez a terület a kutyánál egy kicsit szűkebb, viszont az un. perifériás, egyszemes látótere nagyobb. Itt életlenebb a látás, viszont a mozgó tárgyakat nagyobb területről észleli - ennek a vadászatban, a védekezésben van nagy jelentősége. Régi tévhit, hogy a kutya nem lát színeket. Kísérletekkel egyértelműen bizonyították ennek ellenkezőjét. Az viszont valószínű, hogy nem olyan kifinomult a színészlelése, mint az emberé.

Előfordul, hogy a kutyát is becsapja a szeme. Például messzebbről közeledve nagyobb embercsoporthoz, sokszor elvéti a gazdáját, és a csoport szélén álló, a gazdához hasonló habitusú emberhez közelít először. Vadászaton is tapasztaltunk olyant, hogy rossz szimatviszonyok között egy göröngyöt vagy fadarabot vadnak nézve megközelített.

Azok a kutyák, akik természetes körülmények között nőttek fel, tehát módjukban állt szabadon és egyedül közlekedni - ilyenek az aktív vadászkutyák - jó tájékozódási készséggel rendelkeznek. Még számukra ismeretlen terepen is visszatalálnak a kiinduló pontra, mégoly messzire kerültek is csapakövetés vagy egy sebzett vad utáni hajsza közben. Érdekes, fedett területen, erdőben általában a saját nyomukon jönnek visszafelé, de ha túl nagy lenne a kerülő, a rövidebb utat választják. Mégis, viszonylag gyakran hall az ember városban elveszett kutyáról. Ennek a fő oka, hogy a városi közlekedés, a nagy forgalom megzavarja a magányosan közlekedő kutyát, és a nyomkövetés is sokkalta nehezebb ott, ahol ezer láb tapossa a járdát. Ennek ellenére sok kutyáról hallani, akik kisvárosi körülmények között még a járművek használatát is megtanulják, nem tévesztik el a megállót. Persze ezt Isten ments kipróbálni!

A kutya és az ember

A kutya vad ősei társas lények voltak. A farkasok falkában éltek és élnek manapság is. Ez teszi a kutyát képessé arra, hogy ilyen jól beilleszkedjék az emberi közösségbe: egy falkában éppen olyan összetett társadalmi kapcsolatok alakulnak ki. (A tenyészetünkben, ahol manapság is tíz - tizenkét vizsla él együtt, a közismert alá - fölérendeltségi viszonyokon túlmenően a kutyák egyénisége szerint egyes egyedek között barátságok, esetleg személyes viszály, ellentétek alakulnak, illetve életük végéig felismerhető az anya - gyermek kapcsolat.)

Ezért tud a kutya olyan könnyedén eligazodni a családon, illetve a baráti körön belüli kapcsolatok rejtett rendszerében. Például minden kutyakiképző iskolában megfigyelhető, hogy a kutyák - bár a gazdájuk parancsait követik - pontosan felismerik a kiképzésvezető szerepét és "hatalmát".

A kutya és az ember olyan harmóniába kerülhet egymással, ami arra csábíthat bennünket, hogy emberi tulajdonságokat tulajdonítunk nekik, antropomorfizáljuk őket, szép idegen szóval. Ebben lehet is valamilyen szintű igazság. Meggyőződésem, hogy a kutya összetettebb és differenciáltabb érzésekre és gondolatokra képes, mint azt a hozzá nem értők, a figyelmetlen szemlélők feltételezik róla. Különösen igaz ez a vizslafélékre. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a vakvezető kutyák után a mindenes vadászkutyáktól várjuk el a legösszetettebb, legkülönfélébb feladatok teljesítését. Tapasztalatból állítom, hogy a kutya képes a kitűzött cél érdekében úgymond felülvizsgálni a parancsot, attól eltérően cselekedni. Például az a vadászkutya, aki soha le nem tenné az apportot, mert tudja, hogy az tilos, vadászaton leteszi a szájában lévő élettelen vadat, ha egy sebzetten menekülőt vesz észre. Majd a sebzett hibátlan kézhez szállítása után parancs nélkül megy vissza az előzőleg letettért. Nyilván felfogta, hogy a nem élő vad már nem menekül, azt otthagyhatja egy időre. Vakvezető kutyákról mondják, hogy amikor éppen "szolgálaton kívül" szabadon sétálnak, gazdájuk segítségére sietnek, ha valami váratlan akadály kerül útjukba.

De azért ne felejtsük el, hogy a kutya - kutya, nem képes ember módjára hosszú távú következtetéseket levonni, utólag mérlegelni cselekedeteit, egymástól távoli események között gondolati kapcsolatot teremteni. Az olyan okfejtés, hogy "Én mindent megteszek a kutyámért, még az ágyba is beengedem, és ez a hálátlan nem becsüli meg magát, mégis rosszalkodik, ha nem vagyok otthon!" teljesen távol áll a kutya világképétől. Tudni kell, hogy a kutya a vele született viselkedésminták, és az ezekből az egyéni tapasztalatai alapján rögzültek szerint cselekszik, fejezi ki érzelmeit és gondolatait.

Ő nem képes átvenni az ember jelzésrendszerét - nekünk kell megismerni és értelmezni az övét!